|
Mint, ahogyan azt bizonyára Kedves Látogatóim Önök is észrevették, a honlapom főoldalán a legutóbbi írásaim alatt „Küldje el a kezét!” felirattal egy kezet ábrázoló ikon bukkant fel. Örömmel jelentem be, hogy a tesztelés befejeződött, vagyis a digitalizált kézlenyomatok, kézfotók anonim elküldésének technikai feltételei megteremtődtek, így a mai naptól immár semmi akadálya, hogy a weben keresztül eljuttassák hozzám elemzésre szánt „kezeiket”. Egyedüli kikötés az előzetes hozzájárulásuk az elkészült kézelemzésnek, valamint a - képekkel együtt továbbított - hiedelmek, népszokások leírásának a publikus közzétételéhez. A „küldemény” továbbítása egyszerű: Az ikonra kattintva egy űrlap jelenik meg, melynek megfelelő kitöltése után, az űrlap alján található „Elküldés” feliratú gomb segítségével a kézről feltöltött négy kép és a fölötte lévő „dobozba” beillesztett - babonák, népszokások leírását tartalmazó - szövegállomány továbbításra kerül.
Ahogyan azt korábban a „Küldje el a kezét!” című írásomban már jeleztem, a hiedelmek, hagyományok gyűjtése és elküldése nem feltétele a kézelemzés elkészítésének, ám azok a látogatóim, akiktől használható anyagot kapok, az értékelés során elsőbbséget élveznek.
Praktikus tanácsok
Mielőtt rákattintanának a „Küldje el a kezét!” feliratú ikonra, a felesleges munka elkerülése érdekében ismételten felhívom Kedves Látogatóim figyelmét a „Kézlenyomat készítése” és a „Küldje el a kezét!” című korábbi írásaim gondos áttanulmányozására.
Mivel a kézelemzéseket az Önök által küldött képek alapján végzem, az értékelés során meghatározó a kép minősége. Ugyanakkor az elküldött képeknek bizonyos technikai (méret, felbontás) előírásoknak is meg kell felelniük. Tapasztalataim alapján a legjobban a digitális fényképezőgéppel vagy lapolvasóval (szkennerrel) készített színes fényképek használhatók. Az elkészített és feldolgozott (méretre szabott) képeket jpg vagy gif formátumban javasolom elmenteni, mert a rendszer csak az ilyen képi formátumok továbbítását támogatja.
A kézelemzéshez nem szükséges túl nagy felbontás, a 75 vagy 150 dpi (képpont/hüvelyk, 1 hüvelyk kb. 2,54 cm) felbontású képek tökéletesen megfelelnek. A kép előkészítésekor - a felbontás figyelembevételével - az egyes képek pixelekben (képpontokban) kifejezett szélességét és magasságát úgy kell beállítani, hogy a kép mérete ne haladja meg az űrlapon előírt 500 Kbyte méretkorlátot.
A kézről készített képek és a babonákat, népszokásokat leíró szöveg elküldéséhez az űrlapon - az útmutatás szerint - minden csillaggal megjelölt mezőt ki kell tölteni, a tallózás gomb segítségével 4 képet fel kell tölteni, és a végén a megfelelő helyre a biztonsági kódot be kell másolni. (Ha a biztonsági kód a monitoron nem eléggé jól olvasható, a kódmező mellett található gombra kattintva, új kód generálható.) Az üzenet továbbítása az elküldés gombbal történik. Az elküldés sikertelensége esetén a meghiúsulás okáról figyelmeztető jelzést, míg a sikeres továbbítás esetén az utóbbiról a rendszer automatikusan tájékoztatást küld.
Hogy a feltöltésnél ne kelljen sokáig keresgélniük, célszerű a képeket (és az elküldendő szöveget) egy külön könyvtárban elhelyezni. Megkönnyíti a képek későbbi azonosítását, ha a képi formátumok neveként a megadott jeligét használják (pl.: jelige1.jpg,…, jelige4.jpg).
Ha a képek mellett hiedelmek, népszokások leírását is küldik, a szöveg legalján szíveskedjenek megadni az információk forrásának megnevezését. Az üzenetküldő rendszer a beillesztett szöveg tartalmát nem ellenőrzi, ezért kérem, ne itt tegyenek fel különféle kérdéseket, a szövegdobozba csak a jelzett témába vágó (a hiedelmek, babonák, hagyományok és népszokások körébe tartozó) írásokat illesszenek. (Ha az elemzést követően valamilyen kérdésük lenne, azt - a megjelenő űrlapon a névhez a megfelelő jeligét beírva - a kapcsolat menüpont segítségével tehetik fel.)
Miként a kézelemzésnek nem feltétele a Hiedelmek, babonák, népszokások menüpont szerkesztésében történő részvétel, ez fordítva is igaz, vagyis az ilyen jellegű írásaikat kézelemzés kérése - azaz kézlenyomat vagy kézfotó elküldése - nélkül is megoszthatják a többi olvasóval. Ez esetben azonban az erre szánt írásaikat - névvel vagy jeligével, továbbá a nyilvános közzétételhez való hozzájárulásukkal - nem ezen az űrlapon, hanem a kapcsolat menüpont űrlapjának segítségével küldhetik el.
Mivel a világhálón tervezett kézelemzésem előzmény nélküli, magam is tanulási folyamat előtt állok, ezért a kérdéseik mellett, örömmel veszem bármilyen segítő észrevételüket, javaslatukat.
|
Hozzászólások
Közel három hónapos tapasztalat alapján a Kézlenyomat készítése és a Küldje el a kezét! c. írásaimat kiegészítettem, pontosítottam. Nagy mértékben megkönnyítené a dolgomat, ha minden esetben négy képet kapnék; s a tenyérlenyomato k összezárt, a kézfejekről készített fotók pedig széttárt (szétfeszített) ujjakkal készülnének.
Üdvözlettel:
Rosta Erzsébet